Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap

 

A mi urunk, Jézus Krisztus,

az örök főpap

 

 

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 2012. július 23-án kelt határozata szerint a pünkösdöt követő első csütörtökön üljük a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepét.

 

XVI. Benedek pápa kívánságának eleget téve az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció elrendelte Jézus Krisztus örök főpapságának ünnepét, a püspöki konferenciákra bízva annak bevezetését.

 

Útravaló – 2019. június 13., A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap |  Magyar Kurír - katolikus hírportálAz ünnep Krisztust mint az új és örök szövetség közvetítőjét és megváltó áldozatát ünnepli (vö. Zsid 7,24; 9,11), ugyanakkor rámutat arra is, hogy Ádámnak az Egyházban szolgálatot végző fiai papokként Krisztus papságának misztériumából nyerik hivatásukat és küldetésüket.

 

Az ünnepet néhány éve vezettékbe magyar egyházban is. „Jézus Krisztus papi szolgálatát ünnepeljük a mai

A ​mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedése (könyv) - Emmerick Anna Katalin |  Rukkola.hunapon. Papjainkért imádkozunk, hogy egyre jobban hasonlóvá váljanak Krisztushoz, akinek szolgálatára szentelték életüket. Jézus a pap számára nemcsak egy példa vagy minta, hanem az élete. Egységben lenni az Úrral, az örök Főpappal. Ez a legfontosabb. Jézusként beszélgetni az Atyával az imádságban. Jézussal tenni a feladatokat, amik ránk várnak” – fogalmazott Földi István badacsonytomaji esperes-plébános az Adoremus liturgikus kiadvány elmélkedésében.


 

 
Istenünk, te Krisztus Urunkat örök Főpappá tetted, hogy téged megdicsőítsen és az embereket üdvözítse. Add, hogy a nép, amelyet vére árán neked szerzett, az ő emlékezetét ünnepelve részesedjék keresztjének és feltámadásának kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Ámen.

 

Forrás: Adoremus, Liturgia.hu

Magyar Kurír

 

A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Márk szerint - Imalánc.ro

 

HIMNUSZ

 

 

Jézus, Egyetlen Főpapunk,

Atyád trónjához vidd szavunk,

együtt dicsérve kérlelünk,

kik itt e földön élhetünk.

Lélek formált a Szűz méhén,

te gyermek, tartod világunk,

értünk születni akartál,

hoztad öröm áldozatát.

Téged az Atya pappá tett,

öröm olajával felkent,

legfőbb méltóságot adott,

tisztelet csúcsára emelt.

Isten halandó testet ölt,

vérével szerzett tisztulást,

hogy feláldozza önmagát,

halálnak kínját szenvedte.

Krisztus, ki keresztfádon függsz,

mindenkit szívvel oda vonzz,

Atyának és Pártfogónknak,

örök dicséret zengedez!

Ámen.

Útravaló – 2019. június 13., A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap |  Magyar Kurír - katolikus hírportál

 

 

Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.