Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

 

 

 

Az Isteni Igalmasság Vasárnapja: 1980-ban alapította Szent ll. János Pál pápa

 

Az Irgalmas Jézus kegyképe

Az Irgalmas Jézus kegyképe

 

Az egyház április 19-én ünnepli az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ferenc pápa a szerdai általános audiencián a lengyel híveket köszöntve emlékeztetett erre az ünnepre, melyet a szent lengyel pápa, II. János Pál alapított 2000. április 30-án. Ezzel tett eleget Jézus kérésének, melyet Szent Fausztina nővérnek fejezett ki. Az Isteni Irgalmasság apostolaként tisztelt szerzetesnőnek az első és a második világháború között többször megjelent a feltámadt Jézus.

 

Vertse Márta és Gedő Ágnes – Vatikán

 

Fausztina nővér látomása: a Feltámadt Jézus és két fénysugár

„...Azt kívánom, hogy az irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére" (Napló, 699) „Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Faustyna Kowalska: Napló, 300) – mondta Jézus Fausztina nővérnek, aki ezeket a szavakat Naplójában lerögzítette.

 

Ferenc pápa 2018-ban az Irgalmasság vasárnapján

Ferenc pápa 2018-ban az Irgalmasság vasárnapján

 

Jézusom, bízom benned

Az Isteni Irgalmasság terjesztésére Jézus egy képet bízott Fausztina nővérre az 1931. február 22-i látomásban, amelyről ezt olvashatjuk a Naplóban: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. ... Kis idő múlva azt mondta Jézus: ‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.’ (Napló 47). ,,Azt kívánom, hogy a képet... Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (Napló 49). A Krisztus átszúrt szívéből kiáradó két fénysugár, amely beragyogja a világot, a vért és a vizet képviseli – magyarázta el maga Jézus egy napon Szent Fausztina nővérnek. Abból a szívből az irgalmasság nagy forrása fakad, amely az emberiségre árad – mondta Szent II. János Pál 2000. április 30-án, a Húsvét utáni első vasárnapon, amikor a Megtestesülés Misztériumát (Incarnationis Mysterium) ünneplő jubileumi évben a szentek közé iktatta a lengyel nővért.

Jézusom, bízom benned

Jézusom, bízom benned

 

A vér és a víz jelképe

Homíliájában a lengyel pápa a vér és a víz jelképéről elmélkedve utalt János evangéliumára: a már halott Jézusnak egy „katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki” (vö. Jn 19,34). A vér a keresztáldozatot és az Eucharisztia ajándékát idézi fel, míg a víz nem csak a keresztségre emlékeztet János evangéliumában, hanem a Szentlélek ajándékára is (vö. Jn 3,5 „...aki nem születik vízből és (Szent)lélekből, nem mehet be Isten országába).

 

 

Imádkozzunk az Irgalmas Jézushoz az egyházért és az emberiségért

Ferenc pápa e szavakkal zárta a lengyel hívekhez intézett köszöntését: „Bizalommal imádkozzunk az Irgalmas Jézushoz az egyházért és az egész emberiségért, különösen azokért, akik ebben a nehéz időszakban szenvednek. A Feltámadt Krisztus újítsa meg mindannyiunkban a reményt és a hit lelkületét.”

 

Két pápa, akiket egyesít az Isteni Irgalmasság

 

Az Isteni Irgalmasság minden bizonnyal az egyik fontos kapocs, amely II. János Pál és Ferenc pápát összeköti. Ferenc pápa rendszeresen idéz a Dives in Misericordia – kezdetű enciklikából, melyet 1980. november 30-án, pápasága kezdetén tett közzé Wojtyła pápa. Ezt példázza az irgalmasság rendkívüli szentéve, amelyet Ferenc pápa 2015. december 8-án nyitott meg, és ami 2016. november 20-ig tartott. Mindkét pápa társadalmi viharoktól és történelmi nehézségektől sújtott környezetből érkezett. Emberi érzékenységük, történelmi érzékük és odafigyelésük az emberi méltóság és a szegények iránt arra indította őket, hogy felmutassák az egyháznak és a világnak az Isteni Irgalmasság erejét.

Szent II. János Pál pápa

Szent ll. János Pál pápa

 

Szent II. János Pál 1980-ban tette közzé az Isteni Irgalmasságról szóló, Dives in Misericordia k. enciklikáját

Ebben megállapítja, hogy az irgalmasság nem számolja fel az igazságosságot, hanem felülmúlja azt. Enciklikájában rámutat az irgalom és az igazságosság mély összefüggésére, hangsúlyozva, hogy az igazi irgalom az igazságosság legmélyebb forrása. Az Isten nélküli emberi igazságosság az ember tagadásához, rabszolgarendszerhez, a személy méltóságának tagadásához vezet. Az egyház arra kapott meghívást, hogy az irgalmasságot a szeretetben megvalósuló igazságosság legmagasabb rendű formájaként hirdesse.

 

2000. április 30. Faustyna Kowalska nővér szentté avatása

Húsz évvel a Dives in Misericordia - k. enciklika közzététele után, a 2000-es Nagy Jubileumi év közepén, Karol Wojtyła szentté avatta Maria Faustyna Kowalska nővért, aki fiatalon, 33 éves korában hunyt el 1938. október 5-én. Szent II. János Pál a 118. zsoltár szavaival kezdte a szertartáson mondott homíliáját, amelyet Húsvét nyolcadában énekelünk: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart” (Zsolt 118,1).

 

Szent Faustyna Kowalska

Szent Faustyna Kowalska

Jézus átszúrt szíve minden irgalom forrása

Olyan, mintha a zsoltáros szavait a feltámadt Krisztus ajkáról gyűjtöttük volna egybe, aki a Cenákulumba elhozza az Isteni Irgalmasság nagy hírét és az apostolokra bízza a küldetést: „Békesség nektek!” [...] Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”. E szavak után rájuk lehelt és folytatta: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,21-23) – idézte János evangéliumának szavait Szent II. János Pál, majd emlékeztetett rá: mielőtt kiejtené ezeket a szavakat, Jézus megmutatja az apostoloknak kínszenvedése sebeit, különösen szíve sebét, amely az emberiséget elárasztó nagy irgalmasság forrása. A keresztre feszített Krisztus szíve által az Isteni Irgalmasság eljut az emberekhez: „Lányom, mondd el, hogy én magam vagyok a Szeretet és az Irgalom” – kéri Jézus Fausztinát (Napló, 374). Krisztus ezt az irgalmasságot a Szentlélek elküldésével árasztja ki az emberiségre, aki a Szentháromságban a Szeretet személye, hangsúlyozta a lengyel pápa.

Jézus, az irgalmas Pásztor

Jézus, az irgalmas Pásztor

 

Milyen lesz az emberiség jövője?

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz” – mondta Jézus Fausztinának. A lengyel szerzetesnő révén ez az üzenet örökre kapcsolódik a XX. századhoz, amely híd a harmadik évezred felé. Mit hoznak majd az előttünk álló évek? Milyen lesz az ember jövője a földön? - tette fel homíliájában a kérdést Karol Wojtyła pápa, prófétai szavakkal válaszolva, amelyek üzenete a jelenlegi világjárvány idején különösen időszerű: „Mi ezt nem tudhatjuk. Azonban az bizonyos, hogy a fejlődés, a haladás mellett sajnos nem fognak hiányozni a fájdalmas tapasztalatok sem. Azonban az Isteni Irgalmasság fénye, amelyet az Úr ismét a világnak kívánt adni Fausztina nővér karizmája által, megvilágítja majd a harmadik évezred embereinek útját. Mint egykor az apostolok, ma is szükség van rá, hogy az emberiség befogadja a történelem Cenákulumába a feltámadt Krisztust, aki megmutatja keresztre feszítése sebeit és ezt ismétli: „Békesség nektek!”. Szükség van rá, hogy az emberiség hagyja, hogy áthassa a Lélek, amelyet a feltámadt Krisztus adományoz neki. A Lélek az, aki begyógyítja a szív sebeit, ledönti a falakat, amelyek elválasztanak bennünket Istentől”

 

Az Isteni Irgalmasság és Krisztus Feltámadása

Nem gondolhatunk az Isteni Irgalmasságra Urunk Feltámadása nélkül, mert a Feltámadás az Isteni Irgalmasság kinyilatkoztatásának a csúcsa, nyitás az örök életre, a legnagyobb ajándék, amelyet Isten Krisztusban az embernek felkínál. Jézus éppen azért jött el a világba, hogy kinyilatkoztassa Isten irgalmas arcát – fejtette ki homíliájában Szent II. János Pál. Irgalmasságának üzenete továbbra is eljut hozzánk a szenvedő ember felé kinyújtott kezének gesztusával. Így látta Őt és így hirdette Őt minden földrész embereinek Fausztina nővér, aki Krakkó Łagiewniki kolostorába visszavonulva életét az irgalmasság énekévé tette: Misericordias Domini in aeternum cantabo.

 

Az Irgalmas Jézus képe VilniuszbanAz Irgalmas Jézus képe Vilniuszban

Ferenc pápa: az irgalmasság Isten legerőteljesebb üzenete

Mintegy 13 évvel később, 2013. március 17-én az alig négy napja megválasztott Ferenc pápa a Szent Anna vatikáni plébánián mutatta be első nyilvános szentmiséjét a híveknek – miután a bíborosoknak misézett a Sixtus-kápolnában.

János evangéliumában olvassuk a házasságtörő asszony történetét, aki Jézus megment a halálra ítéléstől. Az argentin pápa így fogalmazott: „Számomra, mondom én alázattal, ez az Úr legerősebb üzenete: az irgalmasság. Ő maga mondta: Nem az igazakért jöttem, mert ők maguktól megigazulnak. Én a bűnösökért jöttem – utalt Márk evangéliumára. Nem könnyű ráhagyatkozni Isten irgalmára, mert egy felfoghatatlan szakadék, mégis meg kell tennünk! – biztatott, hozzátéve: Az Úr soha nem fárad bele, hogy megbocsásson, soha! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk abba, hogy bocsánatát kérjük”.

Az első Úrangyala: Isten nem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk

 

Pápasága első Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa aláhúzta: „Isten arca az irgalmas atyáé, aki mindig türelmes. Gondoltatok Isten türelmére, arra a türelemre, amivel mindannyiunk iránt viseltetik? Az az ő irgalmassága. Mindig türelmes, mindig van hozzánk türelme, megért minket, vár ránk, soha nem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk, ha bűnbánó szívvel meg tudunk térni hozzá. Nagy az Úr irgalma – mondja a zsoltár.” Ferenc pápa ekkor elmesélte, hogy éppen akkor olvasta el Kasper bíboros könyvét az irgalmasságról. „Kasper bíboros azt mondta, hogy irgalmat érezni, ez a szó mindent megváltoztat. Ez a legjobb dolog, amit érezhetünk: megváltoztatja a világot. Egy kis irgalom kevésbé hideggé és igazságosabbá teszi a világot. Szükségünk van rá, hogy jól megértsük Isten irgalmasságát, ennek az irgalmas atyának az irgalmasságát, aki olyan türelmes.”

Az Irgalmasság jubileuma: Isten kitárja szíve ajtaját

 

„Ő a szerető atya, aki mindig megbocsát, akinek a szíve irgalmas mindannyiunk iránt. És mi is megtanuljuk, hogy irgalmasak legyünk mindenkivel. Fohászkodjunk a Szűzanya közbenjárásáért, aki két karjában tartotta az emberré lett isteni irgalmat.” Ebben áll Ferenc pápa tanítása az irgalomról. A jubileumi évet meghirdető, Misericordiae vultus - kezdetű bullájában arra szólít, hogy „hagyjuk magunkat meglepni Isten által, aki sosem fárad bele, hogy kitárja szíve ajtaját, hogy elismételje: szeret minket és meg akarja osztani velünk életét.”

 

Ferenc pápa irgalmasság pénteki látogatásaFerenc pápa irgalmasság pénteki látogatása

 

Forrás: 

https://www.vaticannews.va/hu/egyhaz/news/2020-04/isteni-irgalmassag-vasarnapja-20-eve-alapitotta-ii-janos-pal.html

 

Szent Fausztina látomása

Szent Fausztina látomása a Pokolról és az Isteni Irgalmasság üzenete – csak  bűnösöknek – – Metropolita

     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.