Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Advent második vasárnapja

   

Advent második vasárnapja

 

Advent második vasárnapja – Mária Rádió Erdély

Mire készítsd a lelked advent második vasárnapján?

 

Elérkezett advent második vasárnapja. Ideje, hogy megismerd ennek a napnak az üzenetét isAhogy egyre közeledik a karácsony, úgy kell megnyitnod a szívedet, lelkedet is. A második gyertya meggyújtásához adunk lelki útravalót.

 

 

A második gyertyáról

Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis az advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja. Az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.

 

Erre készítsd a lelked a meggyújtásakor!

Az ezotériában úgy tartják, hogy ezen a napon egy piros ruhás angyal érkezik közénk az égből. Kezében egy serleget is hoz, amelyben összegyűjti az emberek őszinte szeretetét. Ezután visszaszáll az égbe, ahol a nemes érzésből az angyalok fényes csillagokat készítenek, hogy a földi halandóknak, ha rájuk néznek, boldogság költözzön a szívébe.

Karácsonyi várakozás: Advent második vasárnapja | PannonHírnök

 

Advent első vasárnapján megnyitottad a lelkedet mások felé, most pedig eljött az ideje, hogy abból az erőből, ami a sajátod, másoknak is adj. Ezúttal gondold végig, hogy mi az, amit másokért tehetsz: ne azt nézd, hogy mit kaphatnál vissza, hanem pusztán a segítő szándék vezéreljen.

Szeretet idézetek 6.oldal - Idezetguru.hu

 

Nem kell nagy dolgokra gondolnod, egy kedves szó, egy apró mosoly vagy bármilyen kicsi gesztus is jóleshet embertársaidnak. Gyújtsd meg a remény szikráját azoknak a lelkében, akiknek talán csak a te biztatásod hiányzik ahhoz, hogy újra erőre kapjanak. Meglátod, hogy nemcsak rajtuk segítesz, hanem magadon is.

Ma van advent második vasárnapja | EgerHírek

 

 

Forrás: https://femina.hu/karacsony/advent_masodik_vasarnap/

Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.