Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Balázs áldás

 

Február 3. – Balázs áldás, Balázs napi hagyományok, népszokások

 

 

Február harmadika Szent Balázs napja. A hagyomány szerint a szent örmény származású püspök volt, aki a keresztényüldözés áldozata lett, vértanúhalált halt. Számos csodája ismeretes, a legismertebb szerint egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldoklott. A szent megáldotta a fiút, és eltávolította torkából a szálkát. Szent Balázs ezért legfőképpen a torok védőszentje.

 

 

Szent Balázs élete

Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emléke a kultuszban, a névadásban és a népszokásban elevenen fennmaradt, életéről azonban kevés történelmi adattal rendelkezünk. Példamutató keresztény életének köszönhetően Szebaszta népe püspökké választotta. A Szentlélek indíttatását követve egy barlangba költözött - bejáratát vadállatok őrizték, szelíden engedelmeskedve Balázsnak – innen vezette imádkozva közösségét. Agricola helytartó elfogatta hite miatt és rabságba vetette, majd később kivégeztette. Rabságban töltött ideje alatt is számos csodát vitt véghez.

 

         Internet

Balázs-áldás                         

 

Magyarországon a 16. századtól ismerjük a gyertyaáldást és a Balázs-áldást, mely során a pap két keresztbe tett vagy a végénél összecsavarodó gyertyát tart a hívők álla alá, e szavak kíséretében:

„Szent Balázs püspök, vértanú közbenjárása által szabadítson meg és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden más betegségtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Internett

 

Balázsjárás

Balázs napján az iskolás gyerekek maskarába öltözve végigjárták a házakat. Egyikük fején egy süveg volt, ő személyesítette meg Balázs püspököt, a többiek pedig fejükön papírcsákóval, oldalukon fakarddal felszerelkezve kísérték. Nyársat vittek magukkal, hogy a háziak arra tűzzenek nekik olyan finomságokat, mint szalonna, hagyma, kolbász. Ennek a menetnek elsősorban az iskolai toborzás volt a lényege, illetve a falubeliektől kapott elemózsiából az iskolában lakomát csaptak, a megmaradó étel pedig a tanító szegényes kamrájába került, mintegy jövedelem kiegészítésként.

 

Balázsjárás

Internet

 

Néphagyományok

A Balázs-nap országszerte az egészség- és természetvarázslás, illetve a gonosz- és a madárűzés napja is. Bácskában úgy tartják, ha ezen a napon esik, akkor nyáron jég veri el a termést, Baranyában és Szeged környékén is a szőlő négy sarkában megmetszenek egy-egy tőkét, hogy a madarak ne bántsák a termést.

 

Tudásanyag forrása: netfolk

2020. február 3. - www.sopronmedia.hu

Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.