Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Szent Miklós ünnepe, Mikulás napja

  

 Szent Miklós püspök ünnepe,

   

Mikulás napja

 

 

 

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.

Szent Miklós - Google-keresésSzent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, tetemét tisztelői az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére, s ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron.

Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus császár. Csodatettei között tartják számon, hogy vihar idején megmentette egy vízbe esett tengerész életét, ezért ő az utazók, a kereskedők, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta és egy gonosz hentes három kisgyermeket megölt, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét és a fiúkat is feltámasztotta, ezért ő a gyermekek és a diákok védőszentje is.A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt 

Kapcsolódó képMürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják őket. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak. Védőszentje továbbá Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek és Magyarországon Kecskemét városának.

Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst. Szent Miklós "ökumenikus" szent, amennyiben segített zsidókon is, amikor a keresztények igaztalanul vádolták őket.

A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez:                 

Szent Miklós - Google-keresésTörténetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja.) A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagycsizmás alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása. A német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű "kísérői" is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a nálunk is ismert krampuszok. Az ajándékozás szokása hazánkban a városi értelmiség révén terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak a múlt században jutott el, jóllehet a magyar parasztságnál korábban is voltak Miklós-napi alakoskodások.

Képtalálat a következőre: „Szent Miklós”

A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó. Az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas alak torzult változata. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.

 

Forrás:https://mult-kor.hu

Kapcsolódó kép

Szent Miklós, gobelin /Sővér Elek Szakközépiskola, Gyergyóalfalu

Globes christmas globes

 

Animated Christmas Gifs For Facebook

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.