Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Missziós Vasárnap

Október 21-én, vasárnap ünnepeljük a 92. Missziós világnapot. Pénteken a Szentszék Sajtótermében mutatták be Ferenc pápa üzenetét, amely elsősorban a fiataloknak szól.

 

Somogyi Viktória / Adriana Masotti – Vatikán

 

Az emléknapra írt pápai üzenetet május 20-án tették közzé, amely az új nemzedékekhez fordul már témájában is: „A fiatalokkal együtt visszük el az Evangéliumot mindenkinek”. A vatikáni bemutatón Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa, Giampietro Dal Toso érsek, a Pápai Missziós Művek elnöke és Fabrizio Meroni atya, a Pápai Missziós Egyesület főtitkára és a Fides missziós hírügynökség igazgatója szólalt fel a Missziós világnapra írt pápai üzenetről.

Minden élet misszió, hivatás

Filoni bíboros kiemelte, hogy a pápa szerint minden élet misszió, hivatás és mindenki főszereplője az egyház missziójának, ami az Evangélium hirdetése a föld határaiig. A statisztikák szerint a világ kétharmadához még nem jutott el az első evangelizálás, ugyanakkor nagyon sok közösség van, ahol szükség van a második evangelizálásra. Az egyház feladata tehát nem ért véget. Az Evangélium gazdagságot jelent minden területnek, ahová eljut, szociális téren, az iskolákon és kórházakon keresztül, a párbeszédre nevelés és a békés együttélés által. A világ számos részén növekednek a fiatal egyházak, amelyek egyre inkább ráébrednek, hogy maguk is missziós egyházak saját területükön az egyetemes egyház, vagyis a Népek Evangelizálása Kongregáció segítségével.

A Missziós Világnap

A Missziós Világnap e támogatás csúcspontja – mutatott rá Dal Toso érsek. Két eszközzel valósul meg: elsősorban az imával, mert a hit mindig Isten ajándéka, illetve az adománygyűjtéssel, amelyet az emléknapon, a vasárnapi szentmiséken tartanak. A missziós munka konkrét támogatásra szorul, hogy tovább lehessen folytatni. A pénzalapok tekintetében a fiatal helyi egyházakat pénzügyi átláthatóságra és a támogatások megfelelő felhasználására buzdította. A szekularizáció miatt számos társadalomban visszaesett az adakozás erre a célra, egyes európai országokban azonban növekedést is tapasztaltak. A szentmiséken felajánlott összeg az egyetlen forrás az ilyen célú adománygyűjtésre, de tanulmányozzák a lehetőségeket, amelyeket az internet kínál.

Rendkívüli missziós hónap 2019 októberében

Meroni atya Ferenc pápa új kezdeményezéséről tájékoztatta az újságírókat. Jövő év októbere rendkívüli missziós hónap lesz, amelyet XV. Benedek pápa Maximum Illud k. apostoli levelének századik évfordulója alkalmából tartanak. Ezzel a pápai dokumentummal változott meg az egyház missziós tevékenysége. Az új pápai kezdeményezés témája: „Megkereszteltek és küldöttek: Krisztus egyháza misszióban a világban”. Célja, hogy ismét felébressze a hívőkben annak tudatát, hogy megkereszteltként misszionáriusi hivatással rendelkeznek. Kapcsolat áll fenn a jövő évi, Amazóniával foglalkozó szinódus és az októberi rendkívüli missziós hónap között: a pápa azt szeretné, hogy ezek képviseljék az egyház evangelizációs lelkesedését.

A misszió koncepciója az idők során érlelődött meg az egyházban

Filoni bíboros újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a misszió koncepciója az idők során érlelődött meg az egyházban. A szinte „gyarmatosító” megközelítést felváltotta a minden nép kultúráját és identitását tiszteletben tartó javaslat. Nem prozelitizmusról van szó, hanem tanúságtételről és Krisztus hirdetéséről, amelyeket az Úr és az emberek iránti szeretet vezet.

 
Képtalálat a következőre: „Kínai katolikusok”  Képtalálat a következőre: „Kínai katolikusok”    
 
 
Ferenc pápa üzenete a 2016. évi missziós világnapra | Miskolci Egyházmegye
 
 
 
 
 
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.