Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Január 1. Újév - A béke világnapja

 

Január 1 - A béke világnapja

Képtalálat a következőre: „Január 1. Újév - A béke világnapja”

A január 1-jei béke világnapja a katolikus egyház ünnepe 1976 óta. 2000 óta az ENSZ-nek köszönhetően számos ország tart békevilágnapot, Global Family, azaz Globális Család néven, amikor a Föld lakói egy családként állnak ki a békéért.

Az I. és II. világháború után, létrejött az Egyesült Nemzetek Szervezete, mely az államok közötti együttműködést igyekszik megvalósítani és segíteni. Többek között, ezért is van fontos szerepük a nemzetközi békenapon, melyet VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük.
Ez a nap felhívja a figyelmünket arra, hogy békében és szeretetben éljük a mindennapjainkat az előttünk álló újévben.

II. János Pál pápa a következő sorokkal támogatta a VI. Pál pápa kezdeményezését:

„A békét a földön, amelyet az összes ember a világon minden időben hőn óhajtott, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.”

Képtalálat a következőre: „Január 1. Újév - A béke világnapja”

Mi a béke?

A béke a háború- és minden erőszakos megnyilvánulás ellentéte. A békével tartjuk tiszteletben az emberi jogokat. A háború végét jelenti a béke, békeszerződés és a béketárgyalás.  Ha sehol nem lenne háború, akkor lenne világbéke.

Wikipedia:

"A béke egy harmonikus állapot, amelyet az erőszak- és a félelemnélküliség jellemez. A békét gyakran a háború ellentéteként értelmezzük. Míg a háború az erő uralmát jelenti, a béke az elismert jogét, legalábbis a szó elvi értelmében. "

Béke jelei:

  • fehér galamb olaj ággal
  • egy körben egy négy ágú motívum- nukleáris lefegyverkezés kampány szimbóluma
  • mutató- és középső ujj feltartása

Ghandi-békedíj- Ki volt Ghandi?

Indiában született és élt, jó módú családból származó tanító volt. Irányítása alatt megalakult a Passzív Ellenállás Egyesületet. Az erőszak minden formáját és megnyilvánulását ellenezte, és kiállt az emberek igazságáért és a kínzó törvényekkel szembe fordult. Szeretetet és türelmet hirdetett.

„Nacionalistának vallom magam, de az én nacionalizmusom olyan tágas, akár a világmindenség. Engem az egész Föld boldogulása foglalkoztat. Nem szeretném, ha az én Indiám más népek hamvain emelkedne fel. Ha kell időtlen időkig várok, de nem óhajtom véres eszközökkel keresni hazám szabadságát.”

Békemozgalmak Magyarországon

Humanista Mozgalom: http://www.humanistamozgalom.hu/
ATTAC: http://www.attac.hu/
BOCS: http://bocs.hu/
Greenpeace: http://www.greenpeace.org/hungary/hu/

 

Himnusz a békéről
 
Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!
Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?
Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.
Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!
s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak
száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

 

Radnóti Miklós

Kell ott fenn egy ország ..

 

Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.