|
Krisztus király ünnepe
Mi az, a Krisztus király ünnepe?
Krisztus Király vasárnapja, az egyházi év lezárása, amelyet egy héttel követ advent első vasárnapja.
Krisztus királyi méltóságának a 20. századig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából a 20. század királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítve az ünnepet.
A teljes cikket a Párbeszédháza Reflexión oldalán olvashatják el.
Forrás: https://jezsuita.hu/mi-az-krisztus-kiraly-unnepe/
KRISZTUS A MINDENSÉG KIRÁLYA, FŐÜNNEP
Krisztus Király ünnepe az egyházi év lezárása, ilyenkor az egyház a megtestesült második isteni személy előtt tiszteleg. A megemlékezést XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, a gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza.
Az ünnep tárgya: Krisztus örök főpapsága, és a mindenség fölötti királysága. A jelenleg tapasztalható és az emberiséget sújtó sok nyomorúság végső oka a népek elfordulása Krisztustól. Krisztusnak kell uralkodnia az emberiség értelmén, akaratán és szívén. Hatalma hármas: törvényhozó, ítélő és végrehajtó.
A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le:
„Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.”(Fil 2.10,Fil 2.11)
Az Egyház ezen a napon a templomokban a kitett Oltáriszentség előtt elimádkozza a Jézus Szíve litániát. Ezzel az ájtatosság résztvevői a szokásos feltételek mellett teljes búcsút nyerhetnek.
„Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged." (Részlet a szentmise könyörgéséből)
Forrás: Váci egyházmegye
http://vaciegyhazmegye.hu/programok/2729/KRISZTUS-A-MINDENSEG-KIRALYA-FOUNNEP.html
Krisztus Király
Mit tettél?
Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Jézus így válaszolt: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? Pilátus ezt felelte: Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél? Ekkor Jézus így szólt: Az én országom nem ebből a világból való. Hogy ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való. Pilátus megkérdezte: Tehát király vagy? Jézus így felelte: Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra! Jn 13, 33b-37
Mit tettél? – Pilátus kérdése tágan is értelmezhető, bár minden jel arra mutat, hogy szavainak ez az értelme: Mivel vádolnak? Miért fordult mindenki ellened? Mégis, Jézus egyértelműen nem erre a bírói kérdésre ad választ, hanem arra, hogy mi a küldetése, és miért adódik ebből szükségszerűen az ellenkezés, sőt ellenségeskedés vele szemben. Azt jelzi a helytartónak, hogy köztük nincs konfliktus, hiszen az „én országom nem e világból való”. Pilátus nem azért nem igazán illetékes az ügyben, mert római, nem zsidó – lásd kifakadását: „Hát zsidó vagyok én?” – hanem azért, mert Jézus nem hatalmi harcot vív, nem földi királyságra áhítozik, hanem uralma független minden földi hatalomtól, legyen az római, vagy zsidó. Ilyen kategóriát azonban sem Pilátus, sem a római jog nem ismer, ezért a helytartó tanácstalan. Ő csak egy kategóriát ismer: királyokat. Azokat pedig a birodalomban a császár nevezi ki. Mint ahogy őt is, a helytartót. Nekünk ma ugyancsak problémás a kérdés, mert nem tudjuk, Mi az királynak lenni. Csak a gyerekek ismerik a népmesékből.
Nem kellett tanulnia…
Eszembe jut egy igaz történet. Svájci magyar barátom elvitte kisfiát a bécsi Hofburgba. Nagyon imponált a gyereknek, és amikor befejezték a látogatást, megkérdezte apját: S milyen iskolába kell járni, hogy valaki császár lehessen? Milyen árulkodó ez a kérdés! Egy polgári társadalomban senki sem születésétől fogva az, ami. Még a királyt is választják, vagy legalábbis már nem Isten kegyelméből koronázzák. S bizony a szakmát nem lehet kitanulni, csak gyakorlattal. Ezért, ha már a földi király puszta léte is anakronizmusnak tűnik, az örök királyé, aki mindig is az volt, az és az is marad, végképp elbizonytalanít minket. S mégis, valahogy választjuk. Nem királynak, mert ő az nélkülünk is, hanem a „mi királyunknak”, az „én királyomnak”. S lám, ő meghív polgárának ebbe a királyságba.
Kiss Ulrich SJ
| |