Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
Sarlós Boldogasszony

 

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

 

      Sarlós Boldogasszony

Sarlós Boldogasszony van ma – Topolyán és Adorjánon búcsú | Délhír Portál

 

Magyarországon régi szokás szerint július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Mivel ezekben a napokban kezdődnek az aratási munkák, és a katolikus magyarság minden munkáját a Szűzanya oltalma alatt végezte, ezért Sarlós Boldogasszonynak nevezték el az ünnepet.

Mária Gábriel főangyaltól tudta meg, az angyali üdvözletkor, hogy idős rokona, Erzsébet áldott állapotban van. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban Erzsébet segítségére lehessen, aki Keresztelő Szent Jánost hordta a szíve alatt.

 

E mai ünnep tartalma az a három hónap, amit Mária Erzsébet és Zakariás házában töltött, egészen Keresztelő Szent János születéséig. Szoros értelemben Mária és Erzsébet, illetve a két magzat, Jézus és Keresztelő János találkozását és János megszentelődését ünnepeljük. Mária és Erzsébet találkozásakor Erzsébet betelt Szentlélekkel, méhében megmozdult („repesett”) a magzat.

M. S. Mester: Mária és Erzsébet találkozása (1506)

Mária pedig elénekelte csodálatos hálaénekét, a Magnificatot. 

„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, 
mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. 
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, 
mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. 
Hatalmas dolgokat művelt karja erejével,
szétszórta a gondolataikban kevélykedőket. 
Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. 
Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat.
Felkarolta szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról,
amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.”
 
                                                                                                                       (Lk 1,46–55)

 
Domenico Ghirlandaio: Mária és Erzsébet találkozása (1486-90)
 
Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A ferencesek kezdték ünnepelni és terjeszteni a 13. század folyamán július 2-án, a Keresztelő Szent János születésének nyolcadát követő napon. Az egész Egyházra VI. Urbán pápa terjesztette ki, majd IX. Bonifác 1389-ben vigíliával és nyolcaddal egészítette ki. IX. Pius az ünnepet május 31-re helyezte, a világegyház ma is ezen a napon üli meg.
 
„A látogatás misztériuma az öröm titka. […] De mi ennek az örömnek az a rejtelmes, rejtett forrása? Jézus. Mária már megfoganta Őt a Szentlélek által, s Jézus már most megkezdte küzdelmét a félelem, az aggodalom, a szomorúság – a bűn ellen, az embert leginkább megalázó rabszolgaság ellen.

Szép szeretet anyja, imádkozz érettünk! Taníts meg minket arra, hogy úgy szeressük Istent és testvéreinket, ahogyan te szeretted őket. Add, hogy a másik iránti szeretetünk még türelmesebb, jóakaratúbb és tiszteletteljesebb legyen… Örömünk forrása, imádkozz érettünk! Ámen.”

(Szent II. János Pál pápa)

 

Ismeretlen spanyol festő: Mária és Erzsébet találkozása (1480-1500)

Magyarországon a 15. századtól vált Sarlós Boldogasszony tiszteltté, majd a barokk időkben teljesedett ki.

Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma. Hazánk északi vidékein az ünnepen fölvirágoztak egy széket, és a ház elé állították, hogy ha arra járna a „nehézkes Mária”, legyen hol megpihennie.

Az ünnep jellegzetes magyar neve – Sarlós Boldogasszony – nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel – Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – hanem az aratás kezdetére utal. Sarlós Boldogasszony napján az aratók misét hallgattak, mialatt szerszámaikat a templom falához támasztották. A pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat. Ezután tiszta ünnepi ruhában vágtak a búzatáblában egy rendet, majd hazatértek ünnepelni, és másnap fogtak hozzá igazán a nagy munkához.

Az aratás a parasztember életében és munkájában a legnagyobb események egyike volt, amelyre még a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készült. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér Isten ajándéka. A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek. 

Mindenható örök Isten, a te sugallatodra indult útnak a Boldogságos Szűz Mária, hogy szent Fiadat méhében hordozva Erzsébetet meglátogassa. Add, hogy a Szentlélek indításait hűségesen kövessük, és Máriával együtt mindig magasztaljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
1 hozzászólás
2020.07.02. 21:16
Józsi

D.J.Kr. !   „Magasztalja lelkem az Urat, ..."

     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.