Menü
     
Háttérzene

Händel: Halleluja

Dunaharaszti

Szent Cecília Kórus

Vezényel: Nagy István kántor-karnagy

Orgonán kísér: Fonyódi Tivadar

     
. AZ EGYHÁZI ÉV ÉS ÜNNEPEI

 

 

Az egyházi év az adott év egyházi ünnepeit tartalmazza. A katolikus egyházi év Advent első vasárnapjával kezdődik és a következő év első adventi vasárnapját megelőző vasárnappal, Krisztus Király ünnepével zárul. Az ünnepek napjait természetesen a XIII. Gergely pápa nevéhez fűződő ún. Gergely-naptárba illesztjük. A Gergely-naptár 1582. október 4-én lépett életbe, leváltva az addig alkalmazott római, Julián naptárat. 400 évente kihagy 3 szökőnapot, a Julián naptárhoz képest az év kb. 11 perccel rövidebb. Csillagászati szempontból igen pontos, hisz a csillagászati évtől való eltérés csupán 0,0003 nap, ami azt jelenti, hogy az 1582+3333 = 4915 év alatt növekszik csupán egy teljes napra.

Az egyházi év adventtel kezdődik, melyet a karácsonyi idő, majd néhány évközi vasárnap, az ún. farsangi időszak követ, ezután jön a nagyböjt, majd a húsvéti idő, s végül az év legnagyobb részét felölelő, Krisztus Király vasárnapjával véget érő évközi idő.

Az egyházi ünnepeket két csoportba soroljuk. Az első csoportot az ún. állandó ünnepek alkotják, melyek minden évben azonos naptári napra esnek. A második csoport ünnepei évről-évre más-más napon kerülnek megünneplésre, ezek az ún. mozgó ünnepek.

 

A Magyar Katolikus Lexikon szerint parancsolt ünnep minden olyan nap, amelyet a katolikus Egyházban szentmisével és munkaszünettel kell megszentelni. Hanyagságból történő elmulasztása halálos bűn. Kötelező megtartása különbözteti meg a tanácsolt ünneptől és kisebb közösségek fogadott ünnepétől. Parancsolt ünnep általában minden vasárnap és a nagyobb ünnepek, de ezek száma koronként és helyenként is változik. A szentmisén való részvétel kötelezettségének eleget tesz, aki bárhol, katolikus rítus szerint végzett misén jelen van, akár magán az ünnep napján, akár az előző nap estéjén.

Jelenleg a vasárnapokon kívül 5 parancsolt ünnep van: január 1 és 6., augusztus 15., november 1. és december 25.

 

Az alábbi táblázatban az egyházi év legfontosabb állandó ünnepeit láthatjuk, ezek közül a *-al jelzettek a magyar katolikus ünnepek.

 

 

Dátum

Állandó ünnep

január 1.

Szűz Mária, Isten anyja (főünnep, parancsolt ünnep), a Béke Világnapja

január 6.

Vízkereszt (Epifánia) (parancsolt ünnep)

február 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

március 19.

Szent József, Szűz Mária jegyese (főünnep)

március 25.

Gyümölcsoltó Boldogasszony (főünnep)

május 1.

József, a munkás

május 30.*

a Szent Jobb megtalálásának ünnepe

június 24.

Keresztelő Szent János (főünnep)

június 27.*

Szent László király ünnepe

június 29.

Péter és Pál apostolok (főünnep)

július 2.

Sarlós Boldogasszony

augusztus 15.

Nagyboldogasszony (főünnep, parancsolt ünnep)

augusztus 20.*

Szent István király (főünnep)

szeptember 8.

Kisboldogasszony

október 8.*

Magyarok Nagyasszonya (főünnep)

november 1.

Mindenszentek (főünnep, parancsolt ünnep)

november 2.

Halottak napja

november 5.*

Szent Imre ünnepe

november 13.*

A magyar szentek és boldogok ünnepe

december 8.

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása (főünnep)

december 24.

Szenteste

december 25.

Karácsony (parancsolt ünnep)

december 26.

Karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe

 

A következő táblázatban a mozgó ünnepeket soroltam fel, melyek mindig a hét azonos napjára esnek. Ezek időpontjai általában Húsvéthoz kapcsolódnak, azaz Húsvét előtti vagy utáni valahányadik napon ünnepeljük őket. Maga Húsvét ünnepe mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. A táblázatban **-al jelzett ünnepek kivételek, időpontjuk valamelyik másik ünnephez kapcsolódik.

 

 

Mozgó ünnep

Húsvéthoz képesti nap

Nap

Advent 1. vasárnapja (nov. 27.-dec. 3. közötti vasárnap)

**

vasárnap

Urunk megkeresztelkedése (Vízkeresztet követő 1. vasárnap)

**

vasárnap

Hamvazószerda

-46

szerda

Virágvasárnap

-7

vasárnap

Húsvét

0

vasárnap

Urunk mennybemenetele (Áldozócsütörtök) (főünnep)

39

csütörtök

Pünkösd

49

vasárnap

Mária az egyház anyja

50

hétfő

Szentháromság ünnepe (főünnep)

56

vasárnap

Úrnapja (főünnep)

93

vasárnap

Jézus Szent Szíve

98

péntek

Krisztus Király (főünnep) (utolsó évközi vasárnap)

**

vasárnap

 

Az egyházi naptárban még további világnapok, könyörgő napok és megemlékezések is helyet kaptak:

 

január 1.

Újév – A béke világnapja

január 1x.

Elvándorlók és menekültek világ­napja (Vízkereszt utáni 2. vasárnap)

február 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony – Szerzetesi hivatásokért

február x.

A világ éhezőiért (Farsangvasárnap = Hamvazószerda előtti vasárnap)

február 11.

A betegek világnapja

április 1x-2x.

Egyházi hivatásokért (Húsvét IV.vas.)

április 2x.

Pápaválasztási évforduló

április 2x.

Búzaszentelő (ápr. utolsó vasárnapja)

május 1x.

Tömegtájékoztatási nap (Húsvét VI.)

május 2x.

Hősök napja (május utolsó vas.)

augusztus 2x.

Terménybetakarítás (aug. utolsó vas.)

szeptember 2x.

A szentírás vasárnapja (szeptember utolsó vasárnapja)

október 1x.

Missziós vasárnap (október utolsó előtti vasárnapja)

 

Különböző célokra 5 országos gyűjtés is meghirdetésre kerül minden évben:

február 2x.

Katolikus iskolák javára (február utolsó vasárnapján)

március x.

Szentföld javára (Nagyböjt 5. vasárnapján)

június 29. után

Péter-fillér gyűjtés (Péter-Pál napját követő vasárnap)

október 1x.

Missziók javára (október utolsó előtti vasárnapján)

november x.

Karitász javára (Szent Erzsébet napja utáni vasárnap)

 
 

Forrás:  Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia, Nova

Még nincs hozzászólás.
     
Isten éltessen sokáig!
     
Baratikor zenelejátszó

 Kórusművek meghallgatása:

(Kb. 40 kórusmű)

Itt, a barátikörön található lejátszót hallgathatjuk meg. Kattintás után a lapon jobb oldalt, fent található a lejátszó. 

Amennyiben a lejátszó feletti feliratra kattintunk

Open in a new window

megnyílik a három album és pár mű,

amik albumon kívűl lettek feltöltve.

Kellemes zenehallgatást kívánok!

 

     
Számláló
Indulás: 2017-09-24
     
Kapcsolatfelvétel

   

                hollossyne@gmail.com

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szent Cecília Kórus és Szent Rita Kórus 2019. szeptember 22.
Gyászmise Halottainkért, 2019. szeptember 22.