Szent Cecilia a zenészek, énekesek védőszentje

November 22-e Szent Cecília szűz és vértanú kötelező emléknapja. Az egyik legismertebb és legkedveltebb szent a II. század végén született és a III. század első felében halt meg. Ereklyéi Rómában találhatók a „Santa Cecilia in Trastevere” bazilikában. Az énekesek, hangszerkészítők, zenészek és orgonisták védőszentje.

Annak ellenére, hogy nem sokat tudunk életéről, és a történelmi tények is gyakran összefonódnak a legendákkal, a legismertebb és legkedveltebb szentek közé tartozik. Neve az ún. Római Kánonban, vagyis az Első Eucharisztikus Imában tűnik fel.

A II-III. század fordulóján élt. Egészen fiatalon tett szüzességi fogadalmat Istennek, akitől sohasem akart elszakadni. Fogadalmához akkor is hű maradt, amikor szülei házasságkötésre akarták kényszeríteni a jómódú, pogány Valerianus-szal. Cecíliának azonban sikerült nemcsak elfogadtatni hitvesével döntését, hanem még a keresztség felvételére is megnyerte őt sógorával együtt.

Mindhárman buzgó és igaz keresztényként arra a veszélyes feladatra vállalkoztak, hogy a hitükért kivégzett testvéreiket eltemették. Abban az időben ezért a tevékenységért halálbüntetés járt. Krisztus tanítványainak holttestét elrettentő például hagyták temetetlenül azok számára, akik a kereszténységre való áttérést fontolgatták magukban. Az ügy végül kitudódott és mindhármukat letartóztatták. Valerianus és Tiburtius kivégzése után a bíró Cecíliát vallatta, akinek szépségétől elbűvölve törekedett lebeszélni őt a Krisztusba vetett hitről. Még néhány nap gondolkodási időt is adott neki, hogy eltántorítsa őt.

Cecília azonban felhasználta ezt az időt arra, hogy vagyonát gyorsan szétossza a szegények között, hogy az ne kerülhessen üldözői kezébe. A bíró bosszúból kegyetlen halálra ítélte Cecíliát. Saját házának fürdőjében, az ún. caldarium-ban próbálták megfullasztani forró gőzzel. Cecília azonban túlélte a többórás kínzást, ezért bárddal lefejezték.

A Callixtus katakombába temették a pápák sírboltja mellé. Testét néhány évszázaddal később megtalálták, és Rómában a Santa Cecilia in Trastevere bazilikába vitték át. Azon a helyen nyugszik most, ahol egykor férjével élt, és ahol a halált is elszenvedte.

Szent Cecília azért lett az egyházi zene védőszentje, mert a hagyomány szerint hangszeres játékával és gyönyörű hangjával elbűvölte hallgatóságát. Ünnepnapján az Egyház a liturgikus zene jelentőségére emlékezik, mert Szent Ambrus mondásával együtt vallja, hogy „semmi sem védi olyan eredményesen a hitet, mint a szakrális zene”. Milánóban a püspök szemére vetették pogány kortársai, hogy tömegeket babonáz meg az egyházi énekkel, amely olyan ellenállhatatlan befolyást gyakorol hallgatóira, hogy azok keresztény hitre térnek.

Amikor Giovanni Pierluigi da Palestrina, a XVI. század híres zenésze – akit egyébként „a zenészek fejedelmének” is hívnak – előadta műveit a katolikus bazilikákban, zenéjének hallatán még leghevesebb ellenségei is „lábai elé borultak”, mintegy bocsánat kérően elismerve tehetségét…

Mi történt menetközben az egyházi zenével, hogy VI. Pál pápának arra kellett emlékeztetnie, hogy a liturgiában csak olyan műveket játsszanak, amelyek a művészi szépséget összekötik az imádság lelkületével. Olyan műveket, amelyeken keresztül a hívek Krisztus szeretetében mártóznak meg, és amelyek segítik átalakítani életüket…

A liturgikus zene feladata – emlékeztet a pápa –, hogy egyesítsen a szeretetben, nem keltheti az ízléstelenség érzését, nem okozhatja a hallgatóság figyelmetlenségét, és nem válhat a deszakralizáció, még kevésbé a széthúzás okává… (VI. Pál pápa).

Mi történt, hogy mi magunk is abbahagytuk az éneklést…

Miért van az, hogy amikor még szegények voltunk, hallgattuk az énekeket – kérdezi egyik versében David Turoldo atya.

De énekeltünk is esténként, vagy reggelenként a pék, amikor hozta a friss pékárut az ébredező utcákon.

Énekeltünk, amikor a szőlősorok között gyűjtöttük a szőlőfürtöket a szüret felejthetetlen napjain:

Vidámságunk a völgyek között messzire szállt…

Ma gazdagok vagyunk és némák.

Bezárkózunk házaink négy fala közé.

Idegenként saját családjainkban, barátok nélkül városainkban, ahol senki nem ismer

senkit…

Gazdagok és némák…

Szent Cecíliának, a III. század vértanújának, számos csodát is tulajdonítanak. Néhány ezek közül nagy valószínűséggel csak a későbbi legendás elképzelések szüleménye. Ezeknek a történeteknek a szerzői talán elfelejtik, hogy magának Szent Cecíliának a legnagyobb csoda a teremtés és az isteni szeretet volt, amelyért élt, zenélt és énekelt…

Szent Cecília, az egyházi zene védőszentje, juttasd eszébe a kántoroknak, kóristáknak és orgonistáknak, hogy a liturgia alatt az oltár előtt foglalják el az angyalok helyét…

Emlékeztess mindnyájunkat, hogy az életünk ének legyen, Magnificat, azokért a hatalmas tettekért, amelyeket Isten tesz értünk…

Mindenható Istenünk, fogadd kegyesen könyörgésünket, és Szent Cecília közbenjárására teljesítsd kérésünket. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen. 

Lengyelből fordította Szemere János atya

Forrás: Vatikáni Rádió

Bejegyezte: Szilveszter Barát dátum: 0:30péntek, november 22, 2013

Szt. Cecilia, a belvárosi Szent Mihály Templomban. Fotó : Legeza Dénes István

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés