Antal Erzsébet

Újabb karácsony közeledik, s ezt az évente megismétlődő varázslatos hangulatot, várakozást nehéz szavakkal hitelesen visszaadni.

Évről évre átéljük a csodát, hogy – ha néhány napra is csupán – kiszakadunk a hétköznapok sodrásából, és a megváltozott díszletek között valami egészen másra figyelünk, mint a mindennapi megélhetés, pénzszerzés gondja. Ilyenkor elég egy hívó szó, illat, hópehely, dalfoszlány, és máris megannyi elmúlt karácsony emléke elevenedik fel, melyekre mindig jó emlékezni.  

Nemsokára véget ér az idei adventi előkészület lehetősége. Ismételten számon kér a szeretet ünnepe, hogy mit tettünk. És csak annak lesz igazi karácsonya, aki méltó helyet készített szívében az eljövendő igazi békességnek. Fel kell készülni annak a valóságnak a megértésére, elfogadására és üzenetének megvalósítására, amely kétezer év utáni történelmi igazság, és a mi életünkön keresztül a világvégezetéig érezteti erejét.

„Megtestesült az Ige, az örök létező, éltető és Megváltó.” 

A gondolkodó ember  sok kérdést tesz fel  ezzel kapcsolatban:  Hol? Mikor? 

Kiért?  Mi célból történt  mindez és számomra  mit üzen, mire  figyelmeztet ez az  esemény? A hely és  az időpont ismerete  az elemi tudnivalók  közé tartozik, a  többi már magasabb  szintű. Hogy kinek fontos e szeretett ünnep, ez a kincs, erre nyugodtan válaszolhatunk: minden embernek, nekem, neked. Egy ajándékba kapott lehetőség, melyet ki (lehet és) kell használni. Ez a szent idő a lelki készület jegyében történik, fogadására annak, aki érkezik, akit várunk. Imádságos lelkület, életjavítás (bűnbánat) áldozatkészség, önmegtagadás, önfegyelmező élettel. Az életvitel javítására nagy szükségünk van, mert a gyenge ember akarat inkább hajlik a rosszra. Jó tudni, hogy tartalmában olyan lesz az ünnep, mint az előkészület. Mert ha Jézust várjuk az Üdvözítő születését, van esélyünk az ünnep igazi ízének megtapasztalására. Most az új egyházi esztendő küszöbén új reménnyel próbáljuk elosztani magunkban azt a téves hitet, hogy nem vagyunk képesek a változásra. Igen, képesek vagyunk! Ha a negyedik adventi gyertya szimbólumát (a reményt) tartjuk szem előtt, ha él lelkünkben a remény, hogy Krisztus által van újjászületés, ha reménykedünk abban, hogy nem hagy el, hogy nem fogy el irántunk való irgalma, akkor hasonlók vagyunk az olyan emberhez, aki reménységgel várja urát.

A karácsony igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali miséken (rorátékon) való részvétel adja meg. A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a proféták. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. Jézus születése hatalmas távlatokat nyitott meg előttünk. Szent Ireneusz így összegez: „Isten emberré lett, hogy az embert megistenítse”. Karácsonykor csendben üljünk le és hagyjuk, hogy hasson ránk az ünnep története, különben „Szülessen meg bár Krisztus ezerszer Betlehemben, ha benned nem születik meg, örökre elvesztél” – írja Agleus Silesius.

Az emberi értelem  számára nehezen felfogható módon, Ádám isten akart lenni, az Isten pedig emberré lett. Ő értünk fáradni, gyötrődni, éhezni, szomjazni akart, gyalázatot elviselni. Vállalta a megvetettséget, a száműzetést, az egyedüllétet, a szürke munkáséletet, a gyötrelmeket egészen az Istentől való elhagyatottság érzéséig. Ezzel váltott meg és adott példát. Vállalta őket, hogy mindezek átkából megszabadítson minket. Nem csupán elmélettel, hanem elsősorban példával akar tanítani. Ezt a példát csak utánozni kell. A keresztény ember számára nincs más út, csak Jézus útja. Az életben, az örömben és a szenvedésben egyaránt.

A karácsony közeledtével a betlehemi istállóból ma is erő és béke sugárzik felénk, a kegyelem ma is árad, csak be kell tudni fogadni. Nem a bőségesen terített asztal, az ajándékok, a roskadozó fenyőfa jelenti az ünnepet. Bűnbánatban megtisztult szívünk, el nem mulasztott jótetteink, kedvességünk, szeretetünk jelenti azt! Jézus mindenkiért vállalta a születést, a halált, a föltámadást, ő a mi bizonyságunk az örök életre. Csak azt kéri tőlünk, legyünk jók. Ne csak karácsonykor. Ha nem voltunk jók, ha nem tudtunk jót tenni, kezdjük el most, legyünk áldás embertársainknak, és ha nincs pénzünk, nem tudunk mivel segíteni, hát adjuk önmagunkat. Szülessen meg a megváltó végre a szívükben!